Megint egy boltos sztori…
Diszkont áruház, elég tágas hely a polcok között.
Férfi-nő páros áll egymással szemben, keresztben az egyik sorban és mindkettő bőszen nyomkodja a telefonját… biztos beszélgettek. A mellettük lévő 17.5 cm helyre ahol még el lehetne férni, az olvasókör hölgytagja berakja keresztben a kis gurulós kosarát, hermetikusan lezárva minden áthatolási útvonalat.
Mivel a velem született udvariasságom egyébként nem engedné meg, hogy vitatkozzam, meg egyébként sincs mindig türelmem az idiótákhoz, csendben megpróbáltam elkerülni őket az egyetlen lehetséges irányban… vertikálisan.
Sajna az én kosaramon sem volt magassági kormány, ezért némi konfrontációra került sor a bevásárlóeszközeink között, minek következtében az ő kosaruk tartalma heveny fetrengésbe kezdett a padlón… mondhatnám kissé szétszórt lett.
Ez már feltűnt a digitális világban elmerült párosnak is, és néznek rám mint egy szellemileg visszamaradott villalakó a logaritmustáblára. Ezután, hogy oldjam a feszültséget udvariasan megérdeklődöm, esetleg az agyi kapacitásuk lehetővé teszi-e, hogy felismerjék: nincsenek egyedül és az emberiségnek tartózkodik jelenleg errefelé még néhány olyan képviselője aki szeretné a az általuk elfoglalt tér egy részét rendeltetésszerűen használni (pl. közlekedésre), amely tevékenység elé ők komoly akadályt gördítenek.
Ekkor a cybervilág eufóriájából lassan felocsúdó hímtag még nálam érdeklődik, kissé feszült stílusban a megmozdulásom miértjéről.
Persze a szokott kedvességemmel reagálok, igaz a válaszban némi kitérőt teszek az ő és felmenői szellemi képességeire, amelyek véleményem szerint aggodalomra adhatnak okot, és semmi esetre sem tartom indokoltnak, hogy ilyen mértékű értelmi fogyatékossággal valaki szabadon járkáljon, erre ezek után problémásnak tartja a viselkedésem.
Nem értem az embereket…