Na most aki ismer, az tudja rólam, hogy volt postásként nem különösebben rajongok a kutyákért… ez az érzés kölcsönös, többnyire ők sem nagyon vannak oda értem.
Ebből következik, hogy az utcai kutyasétáltatók is gyakran jobban felingerelnek, mint az esetleg indokolt volna, mivel sokan képtelenek felfogni, hogy házikedvencük az utcán, idegenek között esetleg másfélre reakciókat is mutathat, mint a megszokott helyén, a megszokott emberek között (engem pl rendszeresen megtámadnak a “jöjjönnyugodtannembántsenkit” jószágok).
Az utóbbi időben egyre gyakrabban botlom a kutyasétáltatóknak egy speciális típusába, nevezetesen akik egyszerre kettő állatkával kívánnak boldogulni a langy nyári napsütésben. Ők többnyire hölgyek, zömében az idősebb korosztályból akik balettáncososkat megszégyenítő ügyeséggel képesek elérni, hogy kedvenceik ne tekeredjenek egymásba a pórázuknál fogva, önfeledt rohangálásaik közepette. Megjegyzem ezeket a pórázokat vagy idióták gyártják, vagy többet kötnek egymáshoz, mert némelyik olyan hosszú, hogy kutya és gazdája gyakorlatilag külön időzónában tartózkodik.
Na most addig ugye nincs is probléma, amíg tiszta a terep. Viszont jön a probléma forrása, nevezetesen szerény személyem, aki szeretné az illető közlekedési útvonalat rendeltetésszerűen használni, azaz továbbhaladás szándékával közeledem a függőhídszerűen bekábelezett állatkerthez.
Az illető állatbarát, természetesen későn érzékeli a körülményekben beállott változást, mivel addig lekötötte a figyelmét, hogy az ebek mozgását koordinálja, ezért pánikszerűen elkezd intézkedni, hogy felszabadítsa az utat. Ez ugyan igen dícséretes, de a kivitelezés már ritkán sikerül zökkenőmentesen. Egyrészt megpróbálja feltekerni a Golden Gate hosszúságúra engedett pórázt, másrészt ötletszerű állatnevek kiabálásával igyekszik rendet teremteni kedvencei mozgásában. Gondolom azért nem sikerül mindig a helyes név alkalmazása, mert most csak az alom egy részét hozta magával és a többiek otthon várnak, hogy a következő projekt boldog részesei legyenek.
Ekkor azonban az ölebek megriadva a gazdi magatartásában beállt változástól, teljesen kiszámíthatatlanul kezdenek mozogni, amelynek a kezelése már meghaladja szegény tulajunk képességeit is innentől többnyire elfajulnak az események.
Én ekkora már egy ideje érdeklődve figyelek, majd lassan elkezdem a kiutat keresni, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, az illetőknek többnyire hosszabb időbe telik konszolidálni az történéseket.
Ő boldogan próbál visszaemlékezni arra a kötésmintára amelyre a pórázok tekeredése leginkább emlékezteti én pedig megpróbálom a kutyák – nő – több km spanifer kombót egy Stockholm-ig tartó kitérővel elkerülni.
Csoda, hogy ezek után mindig mindenhonnan elkések?