Legális árukapcsolás?

Legális árukapcsolás?

Egy újabb agyhalál…
Pár napja vacakolt a netbankom, eleinte nem engedett be a kedvenc böngészőmmel, csak a “standard”-ok valamelyikével, következő héten már semmivel, folyton hibás felhasználónév/jelszó üzenettel szórakoztatott. Mivel tudtam, hogy erről szó sem lehet, a második felfüggesztés után felkerestem személyesen a kirendeltséget.
Nagyon kedves volt a hölgy, azonnal visszállította a hozzáférésem, de felhívta a figyelmem valamire. Nevezetesen arra, hogy a bankuk szoftvere IE-re lett tervezve és csak azzal működik együtt hatékonyan. Vagyis bármilyen frissítés náluk, vagy az általam használt programban, eredményezhet problémákat.
Ez ugye még nem hangzik annyira vészesen, de azért felvet számomra két kérdést.
Miért arra a böngészőre optimalizálnak, amelyik a legutolsók között kullog a hasonló szoftverek között? Mind biztonsági, mind kompatibilitási szempontból bukott versenyző. A Windows 10-ben már nem is alapértelmezett, és közvetlenül nem is elérhető, tehát ezt a fejlesztők is belátták. Na és itt a második főbb probléma: csak Windows only!!! Mivel semmilyen más operációs rendszerre nem elérhető, csak a fent említetten keresztül lehet futtatni. Ez már egyfajta kirekesztés, de tovább megyek. A Windowst csak fizetős verzióban lehet elérni (miközben tucatjával vannak hasonló képességű, ingyenes rendszerek), ergo a program használatához rendelkeznem kell az illető rendszerrel. Vagyis ha használni akarom a bank szolgáltatásait, akkor meg kell vennem egy több tízezer forintos rendszert is! Nem árukapcsolás ez?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: