Szerző: danny

Kegyes hazugság…

Ez egy igen tág fogalom, mert az életünk minden területén rákényszerülünk néha a “füllentésre”… de nem mindegy mikor és kivel szemben!

Ez lehet olyasmi, hogy tinédzserként azt mondom anyámnak, mások itattak le… ne aggódjon már előre legközelebb mert múltkor önként ittam magam asztal alá.
Vagy azt mondom egy haveromnak, hogy a családomnak kell segítenem, ne stresszeljen azon, mert helyette egy olyan lánnyal találkozom akit ő utál.

DE!!!!
Egy párkapcsolatban nem létezik “kegyes” hazugság… csak hazugság!
Ha nem a párommal beszélek meg valamit, ami tulajdonképpen kettőnkre tartozik akkor két eset lehetséges.
Vagy magam miatt nem akarom vele megbeszélni, mert másnak szívesebben mondom el, vagy olyan dolog amiről nem akarom, hogy tudjon, akkor titkolózom előtte, aki a legfontosabb kell(ene), hogy legyen az életemben, akkor hazug vagyok.
Ha nem így van, és őmiatta nem akarom a beszélgetést mert tudom, hogy nem értené meg, akkor nem ő a nekem való társ… de ennek ellenére elhitetem ezt azzal hogy vele vagyok, színlelem hogy minden jó (vagy éppen érdekből teszem ezt) akkor is hazug vagyok.

Összegezve: egy párkapcsolatban nincs “menthető” hazugság! Csak aljas és megbocsáthatatlan HAZUGSÁG!!!!

(persze van egy harmadik eset, mikor “előre megfontolt szándékkal” és érdekből nem mondok igazat a páromnak, de ez már az aljasság legmagasabb foka a szememben… gondolom nyilvánvaló, hogy egy ilyen ember miatt született ez a bejegyzés, aki bármire képes némi előnyért)

(a kép csak illusztráció)

Óz a hatalmas

Óz a hatalmas

Ez az egyik hatalmas kedvencem.

Kb 2 éve leltem rá és azonnal megfogott. Azóta nagyon sokszor megnéztem de csak most sikerült megértenem miért. Mivel kedvelem az ilyen félig meseszerű történeteket, ezért úgy hittem ez miatt tetszik. Persze férfiként Mila Kunis hátsója is eléggé lenyűgöző látványt nyújt benne, de igazából elsőre az tett rám nagy hatást, milyen egyedi és mégis a történetbe illő módon sikerült az eredeti Óz sztorijának az előtörténetét megírni és megfilmesíteni. A James Franco által megformált főhős karaktere látszólag igen tanulságos jellemformálódáson megy keresztül a történet folyamán, de erről később.
Valahogy közel éreztem magamhoz a kezdeti karakterét, több olyan mondata is van amiben nagyon magamra ismertem. (“Te is lehetnél jó ember! Hát ez az… eszem ágában sincs!”; “Nem jó ember akarok lenni, hanem a legjobb!” stb).

Most viszont rádöbbentem, hogy ez valójában csak a felszín, az igazi mondanivalója nincs szavakba öntve. Nevezetesen az, hogy egy szélhámosnak (mások szemében “rossz” embernek) nem feltétlen kell megváltozni ahhoz hogy “jó ember” legyen. Ha valaki alapvetően jó, az akkor is az amikor olyat csinál ami esetleg mások szemében elítélendő, hiszen a megítélés attól függ ki az aki ítélkezik és milyen helyzetben. Egy jó ember a rossz tulajdonságait és fel tudja használni megfelelő esetben arra, hogy másokon segítsen vele. Ha egy küzdősportokban járatos ember arra használja a tudását, hogy oktalanul másokat bántson akkor rossz ember. De ha megvéd valakit ezzel a képességével egy támadótól akkor jót cselekedett. Holott fizikailag mindkét esetben ugyanaz történt.

Ennek a filmnek szerintem ez a valódi mondanivalója. Ha hiszel abban, hogy amit cselekszel az helyes, de ezért mégis elítélnek, akkor nem feltétlen önmagad kell megváltoztatni egy kierőszakolt és számodra idegen jellem magadra kényszerítésével, hanem meg kell találnod azt a környezetet, azokat az embereket ahol és akiken segíteni tudsz azzal amit adni vagy képes.
Be kell tudnod bizonyítani, pusztán attól nem vagy rossz ember, ha nem a megszokott utat követed. Ugyanis vannak olyan helyzetek mikor pont arra van szükség, ami máskor vagy máshol elítélendő. Ezért írtam az elején, hogy a főhős karaktere csak látszólag esik át jellemváltozáson, valójában ő ugyanaz marad, csak egyrészt rádöbben, hogy nem rossz ember, pusztán a környezete nyomására ő is elhitte ezt magáról, másrészt az új életében felbukkanó személyek is képesek átlátni a felszínes tetteken, meglátják benne és megtanulják értékelni azt a jó embert aki ő valójában. Ettől még inkább közel érzem magamhoz a karakterét.
Egyébként a film mondanivalóját szerintem nagyon jól összefoglalja egy, a főszereplő szájából elhangzó mondat amikor rádöbben a saját helyzetére:



“Tudom nem az vagyok akire vártál, de az még lehetek akire szükséged van.”

Auto

Auto

Képzeld el, hogy indulsz egy autóversenyen..
szólnak, hogy ez olyan futam ahol 200 km/h átlagsebesség alatt nincs esélyed…
bátor vagy és belevágsz…
de az autódnak 130 km/h végsebessége…
tövig nyomod a pedált…
nyilván nem fogsz nyerni…
de érdemes utána reklamálni, hogy te beleadtál mindent és tövig nyomtad a gázt?
jól csináltad csak rossz helyen…
Ahhoz a célhoz ez kevés…

No2

No2

Életem során sokaktól és sokszor megkaptam azt, hogy túlbonyolítom, túlkomplikálom a dolgaim, különös tekintettel a kapcsolataimra. Ez egyébként teljesen igaz, viszont nekem akkor is ez volt mindig a természetes és többségében utólag beigazolódott, hogy a “komplikálás” valójában előrelátás volt, amelyet az emberismeretem és a tapasztalataim birtokában éreztem. Ennek ellenére gyakran eltöprengtem azon, miért is van az, hogy ezek a megérzések néha annyira bejönnek, de az esetek egy kis részében totál vakvágányra futok és tényleg sokkal egyszerűbb a helyzet, mint ahogy én gondoltam.
Nos, azt hiszem rájöttem… Bonyolult személyiség vagyok, bonyolult érzésekkel, amelyeket nyilván igyekszem kivetíteni másokra is, mivel nehéz megértenem, hogy vannak olyanok akik egyszerűbbek. Az “egyszerű” esetek egyszerű emberekhez köthetők. Nekem nincs szükségem felszínes kapcsolatokra, amelyekben csak felszínes érzelmek kavarognak. Miért? Mert ilyeneket csak felszínes emberek képesek kielégítőnek tartani. Nekem pedig nincs szükségem felszínes emberekre…

No1

No1

Egy újabb agyhalál…
Pár napja vacakolt a netbankom, eleinte nem engedett be a kedvenc böngészőmmel, csak a “standard”-ok valamelyikével, következő héten már semmivel, folyton hibás felhasználónév/jelszó üzenettel szórakoztatott. Mivel tudtam, hogy erről szó sem lehet, a második felfüggesztés után felkerestem személyesen a kirendeltséget.
Nagyon kedves volt a hölgy, azonnal visszállította a hozzáférésem, de felhívta a figyelmem valamire. Nevezetesen arra, hogy a bankuk szoftvere IE-re lett tervezve és csak azzal működik együtt hatékonyan. Vagyis bármilyen frissítés náluk, vagy az általam használt programban, eredményezhet problémákat.
Ez ugye még nem hangzik annyira vészesen, de azért felvet számomra két kérdést.
Miért arra a böngészőre optimalizálnak, amelyik a legutolsók között kullog a hasonló szoftverek között? Mind biztonsági, mind kompatibilitási szempontból bukott versenyző. A Windows 10-ben már nem is alapértelmezett, és közvetlenül nem is elérhető, tehát ezt a fejlesztők is belátták. Na és itt a második főbb probléma: csak Windows only!!! Mivel semmilyen más operációs rendszerre nem elérhető, csak a fent említetten keresztül lehet futtatni. Ez már egyfajta kirekesztés, de tovább megyek. A Windowst csak fizetős verzióban lehet elérni (miközben tucatjával vannak hasonló képességű, ingyenes rendszerek), ergo a program használatához rendelkeznem kell az illető rendszerrel. Vagyis ha használni akarom a bank szolgáltatásait, akkor meg kell vennem egy több tízezer forintos rendszert is! Nem árukapcsolás ez?

Kutyasétáltató kerengő…

Kutyasétáltató kerengő…

Na most aki ismer, az tudja rólam, hogy volt postásként nem különösebben rajongok a kutyákért… ez az érzés kölcsönös, többnyire ők sem nagyon vannak oda értem.
Ebből következik, hogy az utcai kutyasétáltatók is gyakran jobban felingerelnek, mint az esetleg indokolt volna, mivel sokan képtelenek felfogni, hogy házikedvencük az utcán, idegenek között esetleg másfélre reakciókat is mutathat, mint a megszokott helyén, a megszokott emberek között (engem pl rendszeresen megtámadnak a “jöjjönnyugodtannembántsenkit” jószágok).

Az utóbbi időben egyre gyakrabban botlom a kutyasétáltatóknak egy speciális típusába, nevezetesen akik egyszerre kettő állatkával kívánnak boldogulni a langy nyári napsütésben. Ők többnyire hölgyek, zömében az idősebb korosztályból akik balettáncososkat megszégyenítő ügyeséggel képesek elérni, hogy kedvenceik ne tekeredjenek egymásba a pórázuknál fogva, önfeledt rohangálásaik közepette. Megjegyzem ezeket a pórázokat vagy idióták gyártják, vagy többet kötnek egymáshoz, mert némelyik olyan hosszú, hogy kutya és gazdája gyakorlatilag külön időzónában tartózkodik.
Na most addig ugye nincs is probléma, amíg tiszta a terep. Viszont jön a probléma forrása, nevezetesen szerény személyem, aki szeretné az illető közlekedési útvonalat rendeltetésszerűen használni, azaz továbbhaladás szándékával közeledem a függőhídszerűen bekábelezett állatkerthez.

Az illető állatbarát, természetesen későn érzékeli a körülményekben beállott változást, mivel addig lekötötte a figyelmét, hogy az ebek mozgását koordinálja, ezért pánikszerűen elkezd intézkedni, hogy felszabadítsa az utat. Ez ugyan igen dícséretes, de a kivitelezés már ritkán sikerül zökkenőmentesen. Egyrészt megpróbálja feltekerni a Golden Gate hosszúságúra engedett pórázt, másrészt ötletszerű állatnevek kiabálásával igyekszik rendet teremteni kedvencei mozgásában. Gondolom azért nem sikerül mindig a helyes név alkalmazása, mert most csak az alom egy részét hozta magával és a többiek otthon várnak, hogy a következő projekt boldog részesei legyenek.

Ekkor azonban az ölebek megriadva a gazdi magatartásában beállt változástól, teljesen kiszámíthatatlanul kezdenek mozogni, amelynek a kezelése már meghaladja szegény tulajunk képességeit is innentől többnyire elfajulnak az események.
Én ekkora már egy ideje érdeklődve figyelek, majd lassan elkezdem a kiutat keresni, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, az illetőknek többnyire hosszabb időbe telik konszolidálni az történéseket.
Ő boldogan próbál visszaemlékezni arra a kötésmintára amelyre a pórázok tekeredése leginkább emlékezteti én pedig megpróbálom a kutyák – nő – több km spanifer kombót egy Stockholm-ig tartó kitérővel elkerülni.

Csoda, hogy ezek után mindig mindenhonnan elkések? 

A női sztereotípiákról… a pakolás

A női sztereotípiákról… a pakolás

Egyik leggyakrabban előforduló sztereotípia a szebbik nem részéről velünk kapcsolatban, hogy mi soha semmit nem találunk meg. Persze minket meg ez duplán kerget őrületbe, hiszen nem elég, hogy nem találjuk az adott dolgot, még cseszegetve is vagyunk. Erre szeretnék magyarázatot adni, ami logikusan végigvezetve talán mindenki számára érthetően megvilágítja miért is van ez így és miért nem jogos ez a közhiedelmű
vélekedés a férfiakról.

download– ki rakta el?
ha téged drága hölgyem, kiküld a férjed a garázsba, műhelybe, hogy hozd be a 13-as villáskulcsot, rögtön fogod tudni hol keresd? valószínűleg a többség nem… tudjátok miért? MERT NEM TI RAKTÁTOK EL!!!  nem ti alakítottatok ki ott (is) egy rendszert, ezért azután nem is ismeritek azt… a lakásban ellenben többnyire ti pakoltok, a ti szokásaitok szerint, nem is értem miért gondolja a többségetek, hogy ezek után nekünk ezt kapásból ismerni kellene..?

images-1– másképpen működünk…
ti minden nap gondosan válogattok, hogy mit mivel vegyetek fel, lényeges tényezőként szem előtt tartva, az illető ruhadarabot mikor viseltétek utoljára… mivel bizonyos időn belül nem szeretitek ugyanazt viselni (ez egyéniségtől függően, néhány naptól a világegyetem korát megszégyenitő, eonokra rúgó intervallum is lehet), számotokra logikus, hogy elrakjátok a ruhátokat, hiszen bizonyos ideig úgysem lesz rá szükség… nekünk viszont tökéletesen megfelel a tegnap viselt ing, vagy nadrág ezért nem érzünk ellenállhatatlan késztetést, hogy elpakoljunk… megteszitek ti… mi meg persze ekkor jól nem találjuk, hiszen – veletek ellentétben- nem töltjük a szabadidőnk jelentős részét a gardrób átrendezésével és a tartalmának napi szintű leltározásával…

– apropó szabadidő…
nektek a ruhákkal való foglalatosság szórakozás… nekünk nem annyira… logikus, hogy ami érdekel és szórakoztat, azt könnyebben megjegyezzük… ti is, mi is… csak a pakolászás nem tartozik bele a közös halmazba…

images-2– a konyhai rend…
ti a helyhez csatoljátok a tárgyat, mi a tárgyhoz a helyet… ti eldöntitek, hogy a kínai, matyómintás, porcelánutánzat bögrének, jobbra a harmadik ajtó mögött, felülről a második polcon, a belső sor szélén kell elhelyezkedni… ezért oda teszitek… mi viszont felrakjuk az első kézreeső helyre (mert tudjuk, hogy legközelebb is azt fogjuk használni) és utána megjegyezzük, hogy
az ott van… ott is keressük… csak közben elszabadult a lakberendezés “rendrakó” démona és gondos munkával (ami számunkra feleslegesen elpocsékolt idő), mindent a “helyére” tett…

– miért “bonyolult” nekünk a ruhásszekrény..?
ti gyakran afféle időkitöltésként is gondosan behajtogattok mindent a szekrénybe, esetleg kiszeditek és csak úgy poénból visszarakjátok (hátha szerencsétlen textil elzsibbadt a nagy mozdulatlanságban), ezért azután evidens, hogy becsukott szemmel, szél ellenében, az illető ruhadarab legmikroszkopikusabb részéből is csípőből meg tudjátok állapítani illető vászonnemű személyazonosságát… mi viszont ugye viszonylag ritkábban adjuk a fejünket efféle szórakozásra, ezért azután tanácstalanul állunk a nyitott szekrény előtt, hiszen a rengeteg élére hajtott, külső szemlélő számára minimális látható felületet produkáló ruhának látszó tárgy közül semmi esélyünk kiválasztani az általunk óhajtottat… images( “ez a szinte kétdimenzióssá lapított leheletnyi zöld csík vajon a kedvenc pólóm, egy évek óta elfelejtett ruhadarab, vagy csak ez a qrva macska hányt be megint a romlott parizertől?” ) ekkor jön a felismerés, hogy jó lenne a rejtély megoldásához magánhangzót venni, viszont nálatok ezek csak csomagban kaphatók a mássalhangzókkal, amely betűk érthetetlen módon mindig az “ott állsz előtte te szerencsétlen” vagy a “mindjárt kiüti a szemed” és hasonló hangkombinációkká állnak össze…

– és végül még egyszer: másképp gondolkodunk…
ami számotokra rend, az nekünk érthetetlen és haszontalan pedantéria, amelyben gondos munkával eléritek, hogy – rajtatok- kívül más ne ismerje ki magát benne (mert ugye arról ritkábban esik szó, hogy a nők ugyanúgy nem találják a dolgokat, ha az illető lakás nem ő általuk “üzemeltetett”)… ami számunkra a rend az számotokra rendetlenség és “kupi”, mert ugyanúgy nem látjátok benne a logikát mint mi a tieitekben…
a különbség, hogy mi nem töltjük időnk jelentős részét egy mások számára úgyis
átláthatatlan és használhatatlan “rendszer” kiépítésével és fenntartásával…